Ugrás a fő tartalomra

Ismét edzésben a Diamant-lányok

Munkába állt az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapata. Sasa Nedeljkovic vezetőedző és a játékosok a Kaposvár Arénában találkoztak egymással, és a legfontosabb információk átadása után máris a mozgás került a középpontba.

Március 6-án játszotta legutóbbi bajnoki mérkőzését az 1. MCM-Diamant együttese, és a lányok a jászberényi siker után immár 4 pontos előnnyel vezették az Extraliga tabelláját. A koronavírus-járvány aztán felülírt minden előzetes tervet: a szövetség végül nem hirdetett végeredményt, a csapat tagjai pedig a vártnál jóval korábban kénytelenek voltak elköszönni egymástól. Az egyesület vezetői az elmúlt hónapokban sem tétlenkedtek, sikerült együtt tartani a társaság nagy részét, ráadásul több válogatott röplabdázó és tehetséges fiatal is csatlakozott a kerethez.

Sasa Nedelkovic vezetőedző sok munkát ígért a lányoknak az előttünk álló tíz hétre. A pontvadászat a tervek szerint október elsején rajtol majd, rögtön a nyíregyházi rangadóval, az első hazai mérkőzést pedig október 10-én vívja meg a Diamant a Kaposvár Arénában az újonc Balatonfüred ellen. Az őszi program elég sűrű lesz: december közepéig 11 bajnoki összecsapás, több Magyar Kupa-párharc és a Challenge Kupa legalább két mérkőzése is az együttesre vár.


Képek: