Újranyitás az Arany úti sportcentrumban

Május elsején végre kitárta kapuit a Kaposvár Aréna a sportbarátok előtt: immár újra szurkolók előtt rendeztek bajnoki mérkőzést. A kosárlabdázók a zalaegerszegieket fogadták, és hét ponttal nyertek, és a találkozót több mint százan tekintették meg a lelátókról. A kormányzati döntések értelmében a 18 évnél idősebb nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphettek be a létesítménybe, amit a rendezők természetesen ellenőriztek. A 18 év alattiak számára nem volt kötelező a védettségi igazolvány a belépéshez, azonban az életkorukat arcképes igazolványuk felmutatásával igazolniuk kellett. A szabályokat mindenki betartotta, így gördülékeny volt a beléptetés az év első, szurkolók előtt megrendezett sporteseményén. A Kapos Sport Nonprofit Kft. által üzemeltetett létesítményekben az elmúlt hónapokban is edzhettek az igazolt sportolók, az oltási helyzet alakulásának köszönhetően azonban lassan, de biztosan visszatérhetnek az amatőrök is, de a sportolás feltétele szintén a védettségi igazolvány megléte. A jégcsarnokban időközben véget ért a szezon, a körcsarnok pedig felújítás alatt áll, így akik sporteseményeket szeretnének látni, bátran látogassanak el az arénába, ahol az április végi magyar - szlovén válogatott női röplabda mérkőzések után májusban is több utánpótlás kosárlabda tornát rendeznek, a hónap utolsó hétvégéjén pedig itt dől el a fiú röplabda U21-es országos bajnokság végső helyezéseinek sorsa.

Fotó: www.delfinek.hu


Képek: