Ugrás a fő tartalomra

Járvány idején is pályán az élcsapatok

A sportélet a világjárvány idején sem állhat le, de ezen a területen is sok minden más, mint a normális kerékvágásban. Így van ez Kaposváron is, és az Arénában dolgozó három helyi élvonalbeli együttes is szorgalmasan készül és játszik, ahogy azt a helyzet engedi.

Az elmúlt hetekben a női röplabdázók alkottak nagyot: az 1. MCM-Diamant Kaposvár hölgykoszorúja első magyar csapatként jutott be a legjobb négy közé a harmadik számú európai kupa-sorozatban, a Challenge Kupában. A lányok ráadásként hazai környezetben érték el ezt a nagy bravúrt, előbb egy cseh, majd egy szlovák gárdát legyőzve. A Kaposvár Aréna kiváló házigazdája volt a háromnapos nemzetközi eseménynek.

Nem volt ekkora szerencséje a férfi csapatnak: a Fino-fiúknak alaposan betett a koronavírus, és előbb a nemzetközi kupa-küzdelmektől léptek vissza, majd úgy döntöttek, hogy a hazai bajnokságban sem meccselnek novemberben és decemberben. Ezek után viszont elég sűrű lesz a folytatás, a társulatra erőltetett menet vár az év első heteiben. Az edzőváltáson átesett Kaposvári Kosárlabda Klub együttese eddig vékonyan muzsikál, mindössze a Jászberényt előzi meg a 14 csapatos tabellán, de a remények szerint a folytatásban a fiúk elindulnak majd felfelé.

A kaposvári élcsapatok tehát tartják a frontot, azt viszont nagyon sajnálják, hogy a meccseken nem lehetnek ott a szurkolók. Az pedig továbbra is bizonytalan, hogy mikor engedhetjük be újra a sportbarátokat az Aréna lelátóira. Nincs mit tenni, ez egy ilyen szezon...


Képek: